Egy hetes ottlét idejére, amely csak 6 egész napból áll, mert az érkezés/indulás napja az igazából semmilyen nagyobb tervre nem jó, három nagyobb túra elég bevállalósnak mondható. Egyrészt ezek a túrák egyben felfedezésnek is számítanak, ami plusz nehézség, másrészt kevés a regenerálódásra az idő. Csak viszonyítás képen évente szoktam ennyit, esetleg kicsit többet túrázni, vagyis nem vagyok én sem olyan nagy "sportember".

Szóval ennek a hétnek az első túrája az 577m magasan a sziget közepén lévő Radar felkeresése.

Délelőtt kis tengerpart, egy nagy adag gyros, majd egy kis szieszta után, fél ötkor gondoltam egyet, gyorsan még egyszer átnéztem a térképet, számoltam mennyi időm van besötétedésig és úgy láttam beleférne, ha felszaladnék a Radarhoz, majd egy másik úton lejönnék.  Mivel tavaly a csúcs felé vezető út feléig egy másik túra keretében már jártam, így tudtam, hogy lesz egy kis kocsma ahol innivalót tudok venni, ezért az irataimon és egy telefonon kívül semmit nem vittem. Indulás helye most is Benitses, és a már említett és a négyes kereszteződésnél lévő kiskocsmáig a korábban leírt útvonalon (https://azenkorfum.blog.hu/2018/07/14/benitses-bol_agios_gordios-ba) mentem, ahol megint egy narancs üdítő és egy liter víz elfogyasztása után indultam tovább. Mivel a kinézett útvonal szerint a radar állomást is magán hordó csúcstól lefelé a hegy túloldalán ereszkednék le Ag. Deka nevű faluba, ezért egy vizet vittem magammal a kocsmából, amit útközben beosztva terveztem elfogyasztani a radaron túl lévő faluig, ahol megint reméltem, hogy lesz taverna, vagy kávézó.

A négyes kereszteződéstől a nyugat felé menő úton (tábla szerint Pantokrator) indultam, de nagyon hamar kb 600 m után le is tértem jobbra - a To The Monastery feliratú táblánál – és más nem lévén a közúton felcaplattam a célig. Közben végig néztem a mobilomon a Locus Map-on, hogy merre járok, mennyit tettem meg, mennyi van még, na és, hogy milyen alternatív útvonalak jöhetnek szóba majd lefelé. Mindezt csak azért, hogy elüssem az időt menetközben. Nagyon sok leírható érdekesség nem nagyon volt ezen a szakaszon. Amolyan szokásos betonút legtöbbször áthatolhatatlan dzsungellel, olajfa erdőkkel, vagy épp kerítéssel szegélyezve. Forgalom nulla, főszezonban. Nem hogy gyalog, de még járművel se nagyon jár ara senki. A csúcshoz közelítve azonban választás elé kerültem.

Menjek fel a radarhoz, vagy először a Pantokratornak nevezett részt nézzem meg, merthogy ez a tető gyakorlatilag egy kettős csúcs. A kicsit magasabb oldalon van a radar az alacsonyabbon a kápolna szerűség. Mint ilyenkor lenni szokott a rosszabb megoldást választottam, mivel először a Pantokrator felé mentem. Itt már át lehet látni a nyugati oldalra, illetve a nyugati oldalon lévő tengerre. Van itt egy eligazító tábla is, hogy céltól függően merre kell menni. És természetesen itt jöttem rá, hogy Ag. Deka felé itt kell továbbmenni.

De ha már erre jártam a radart nem akartam kihagyni, mert mindenki dicsérte az ottani kilátást, és ha már felcaplattam idáig, akkor holmi sötétedés réme nem fog egy kis kerülőtől eltántorítani. Természetesen az úton fel is mentem a lezárt kapuig.

Nem érdemes.

Inkább a kapu előtt nem sokkal lévő leágazásnál kell balra kimenni és ott van egy kilátó, ahonnan tényleg nagyon szép panoráma tárul az erre járó elé. Jobbra a kis hegy, amelynek a túl oldalán a Sissi kastély van, aztán a reptér, Korfu városa, a kikötő, és így tovább szinte az egész sziget észak felé látható. Külön megdöbbentő volt, hogy a kis falu ahová lefelé tervezem menni, annyira alatta van ennek a kilátónak, hogy szinte csak egy lépésre lévőnek tűnik csak úgy 2-300 méterrel lejjebb.

Mivel itt már a nap erősen közelített a tengerhez nem volt időm sokat nézelődni, indultam is vissza a másik csúcsocska felé ahol az eligazító tábla is volt, mert a mobil app sem tudott más utat. Az általam kinézett út jobbra vezetett és el is indultam, de kb. 100 méter után egy olyan tisztásra jutottam, amelynek nem volt kijárata. Körbe-körbe csak dzsungel és pókháló, meg gaz, amiből ragadt termés a zoknimra, meg a cipőre is. A bejárat mellett azonban volt egy templom, egy nagyon szépen gondozott udvarral, épületekkel. Nem akartam elsőre bemenni, mert azt gondoltam, mint magán területre nem illik csak úgy bemenni, de nem lévén másfelé út gondoltam csak benézek. Fényképen megmutatni nem igazán lehet, de nagyon szépen gondozott hangulatos kis kertecske volt, fehérre meszelt törzsű diófákkal. És ekkor vettem észre, hogy a kertből van egy kis kapun keresztül egy másik kijárat, amely a falu felé vezet. El is indultam és rögtön összeállt a kép, hogy a csúcson lévő kis kápolna csak jelképes, az igazi „Pantokrator” ez és ez a templom jelentős „búcsújáró” hely, azért ilyen kiépült és gondozott, amelyhez nem a kerülő úton a radar felől szokás felmenni, hanem a kertkapuban végződő és közvetlenül a faluból felvezető jól karbantartott ösvényen. Ezt felismervén bátran leindultam, de a lelkesedésem hamar alább hagyott. Már a csúcsnál gyanakodnom kellett volna, ahol egy keresztes pók a földtől kb. 6m magasságra lévő villanyvezetékről indítva a földig szövött egy háromszögű óriás hálót, hogy lesz még találkám pókokkal. Hát ezen az ösvényen volt. Pár nappal későbbi túrán, a terveimen ezért kellett menet közben változtatni és visszafordulni a fő útra nem sokkal azelőtt, hogy a „rövidítés” eredménye képen kiértem volna egy nagyobb útra, már nem tudtam tovább menni annyi volt a pók és a pókháló. Szóval itt tapasztaltam először, hogy az idei évben több a pók és a pókháló, ami miatt nem lesz végig kellemes séta az út. Úgyhogy egészen le a faluig egy botot lóbáltam magam előtt, az amúgy kiépített, vagy legalább is gondozott ösvényen, ami elég meredeken vitt le a faluhoz. Nem valami félelmetes, inkább olyan térd és boka fárasztó meredekségre kell gondolni.

Aztán amikor megpillantottam a falu szélén az első házat az tűnt fel, hogy a kertben működő szökőkút van, ami azért nem olyan sűrűn előforduló látnivaló.  A falu a szokásos. Arra kellett figyelni csak, hogy a fő úton vágjak át rajta, mert ott van taverna, ahol meg pihentem egy frappéra meg ásványvízre. 

Épp elindultam volna, amikor a munkahelyemről megtaláltak, hogy egy negyed órán át megbeszéljük a világ végét, amit csak azért említek, mert pont ez a kis idő kellett volna, hogy még világosba vissza érjek. Mivel itt elég sok út közel párhuzamosan, és egymáshoz közel fut egy darabig az elágazás után ezért némi kóválygás után megtaláltam a tervezett útvonalamat, amely egy betonút volt, és amelyen annyira nem járt senki, hogy a vége felé már az indák keresztbe majdnem összeértek.

Aztán az út végén megint egy kis búcsújáró kápolna volt, ahonnan nem lett volna messze a négyes kereszteződés, de tartottam magam ahhoz, hogy ne ugyanazon úton menjek vissza amerre jöttem ezért kinéztem egy kis hegyi utat, ami Benitses északi végéhez vezetett vissza. Erről az útról hamar kiderült, hogy csak egy ösvény, ami szintén jól járható volt, és valószínűleg az előbb látott kis templomhoz gyalogosan igyekvők használják. Igazából, ha valaki a négyes kereszteződéshez akar eljutni annak ez az út sokkal könnyebb, mert nem kell egy hegyen átkelni, hanem elég lankásan visz el ugyan oda. Ez a kis ösvény mellett van patak is, ez vezet el a Benitsesi temető mellett, a vízmű mellett és szinte végig erdőben megy, ami a melegben sem egy utolsó szempont. Este kilenc óra felé vissza is értem Benitses északi részére, de addigra épp be is sötétedett. Innen tényleg csak egy kis (5-600m) séta volt az apartman ahonnan indultam, és ami a statisztikákban már nincs benne, mert az útvonal rögzítését megállítottam.

Mennyire volt fárasztó? Mikor vissza értem az újonnan érkezett előző évről ismerős vendégekkel megittunk két sört, majd mikor ők elmentek lepihenni én mondtam a feleségemnek úgy fél tizenegy felé, hogy sétáljunk le a partra és nézzünk szét, de hiába mentünk, mert addigra már kezdett minden bezárni. 15 km folyamatos menetelés után meg voltam lepődve mennyire nem vagyok elfáradva.

 A túráról a statisztikai adatok a képeken megtalálhatóak, azokra nem térek ki.