Ez egy elég hosszú túra útvonal, de a leírás már nem annyira. A tervem szerint a benitsesi szállástól Ag. Mattheosba szerettem volna eljutni, mivel böngészés közben akadtam egy itt Magyarországon is honlappal rendelkező olívaolaj gyártóval, akinek a nevezett helységben van a présüzeme. Gondoltam majd helyben esetleg olcsóbb lesz (lelövöm a poént, cseppet sem olcsóbb). Szóval meg volt a cél és a buszmenetrend sem volt túl bonyolult, azaz ha nem érek oda 13 órára akkor gáz van mert igencsak későre érnék vissza és hát nem azért mentem a párommal nyaralni, hogy ne is lásson. Reggel korán (mármint a 6:49 az a nyaralás alatt koránnak számít) indultam, gyönyörű napfelkelte támogatással.

Tulajdonképpen nem is értem miért ezt a meredek útvonalat választom. Alig pár száz méterrel hosszabb lenne a poszt végi térképen a másik piros pontozott 2 számmal jelölt, de sokkal kevésbé meredek. Persze a piros pontozott 1 számmal jelölt meg igaz hosszabb lenne de az is nagyon szép. Egyszer arra is el kell menni annak aki nem volt. Szóval a megszokott úton jutottam el a Makrata-i négyes kereszteződéshez ahonnan a dél felé tartó úton indultam tovább. Eredetileg az volt a terv, hogy bár letérek az útról de vele párhuzamosan haladok egy darabig majd onnan betérek Vouniatades-ba.

Itt tértem le a "jó útról" 

Aztán ezzel találkoztam egyre többször és egyre sűrűbben 

Sajnos azonban ismételten nem vált be a "menjek kevésbé jártas úton" elgondolás. Bár tényleg széles volt az út (mert nem ösvény volt) de félelmetesen óriási pókhálókkal volt tele. Aztán ahol kicsit szűkült ott meg egymást érték. Bár a pókok a közhiedelemmel ellentéten teljesen ártalmatlanok, azért folyamatosan pókhálóba gabalyodni nem kellemes. Ráadásul ezek 99%-ban keresztes pókok, amelyek teljesen alkalmatlanok az emberi bőrön keresztül kárt okozni. Úgyhogy szégyen ide vagy oda, visszafordultam. Tekintettel arra, hogy láttam, hogy hamarosan a fő úthoz érek és a fő úton a forgalom és a szegényes látnivaló sem vonzott gyors újratervezés mellett döntöttem. Gyakorlatilag egyetlen alternatíva volt. Felmenni a hegyekbe Kato Pavliana s Ano Pavliana felé. Persze első ránézésre finoman fogalmazva eléggé bevállalós terv volt, mert egy meredek hegy megmászását pluszba belevinni egy olyan útvonalba amit időre is terveztem végigvinni (el kell érni a 13 órás buszt), de higgyétek el fejben dől el minden. Ha a saját tempómat tudom menni, azaz akkor húzok bele, akkor lassítok, akkor pihenek amikor akarok, akkor szinte nem is számít a nehézség. Aztán felértem az első faluba. Bár volt kút is ahonnan tudtam volna vizet venni, de mivel volt nálam elég víz és a darazsak százaival sem volt kedvem osztozni kihagytam, de jó tudni, hogy azért vannak közkutak (erről még lesz később).  A faluról annyit, hogy a hegy oldalába épült és gyönyörű panorámával rendelkezik. Be is ültem a helyi "kávézóba" öt perc teljes pihenés a hegy megmászása miatt is járt, arról nem is beszélve, hogy ha már ide eljutottam egy kicsit élvezzem is a kilátást. Mondanom sem kell, a frappé járt, és leesett állal ültem a teraszon amíg ittam.

A képen a panorámának csak egy része fért el. Ezt ugyanúgy lehet hosszasan nézni mint a tengert. Pihenteti a szemet, lelket.

Egyedül a pincér fiú zökkentett ki aki ne akarta elhinni honnan jöttem (mert látta rajtam, hogy nem itt szálltam meg a faluban) és gyalog. De megnyugtattam, hogy még leszaladok Skala-ba és onnan a 13 órás buszhoz Ag. Mattheosba. Erre nem tudott meg sem szólalni, csak otthagyott. Innen Skala nevű partszakaszig már gyorsan lehetett haladni, mert végig lefelé ment az út. Közben újra volt az út mellett egy kiépített vízvételi lehetőség (fali kút) de a darazsakkal most sem osztoztam, volt még tartalékom. 

 Aranyos kis frissen meszelt templom Skalahoz közel az út mentén.

 Maga Skala egy semmi. Gyakorlatilag csak neve van, mert a parton azon a 100 méteren csak óriás krumplikövek vannak, napozni legfeljebb állva lehet. 

A két képen a teljes partszakasz. Skala csak a motorostól a kék hídig tart, azon túl már Paramonas van. Akik ismerik a helyet inkább Paramonas-ként jegyzik. Ott legalább van egy igazi kis beach-nek nevezhető rész is.

 Nem volt nehéz gyorsan betelni a látvánnyal, úgyhogy indultam is vissza. Mivel nagyon nagy volt a meleg úgy döntöttem, hogy az út menti kútnál nem csak feltöltöm a vízkészletem, hanem bevizezem a pólóm is, hogy hűtsem magam. Na ezt nem kellett volna. Először is a póló dechatlonos spéci jól hűsítő anyagból volt aminek az is a tulajdonsága, hogy nehezen szárad (mint kiderült). A másik, hogy a bevizezést követően varázsütésre összeálltak a felhők és az a jó párás meleg lett ami nem igazán kedvezett a száradásnak. Igazából ez akkor kezdett izgalmas lenni amikor majd két óra múlva vártam a buszt. Én úgy éreztem semmit nem száradt rajtam az a vacak és tudtam a buszon gőzerővel fogják nyomni a klímát és semmi kedvem nem volt tüdőgyuszit kapni. Szerencsére Ag. Mattheos nagy üdülőhely sok bolttal. Volt ott a tavernák garmada mellett hentestől a gyógyszertárig minden, de egy azaz egy bolt sem amelyikben pólókat árulnának. Nem akartam elhinni. Kétszer oda vissza megjártam a falut de semmi. Pedig aki járt már ilyen helyen az tudja, hogy a hűtőmágnes, napszemüveg, konyharuha és hasonló haszontalanságok mellett ruhanemükkel van minden tele, de nem itt. Bár időközben kisütött a nap ezerrel és másoktól eltérően nem az árnyékban hanem a tűző napon vártam a buszt, de úgy éreztem alig száradtam valamit. Szerencsére annyira azért nem ment a klíma a buszon, illetve nem a hegyeken át ment vissza Korfu városába, hanem Moraitika felé és onnan végig a tengerparton, úgyhogy a szállás előtt le is kéredzkedtem. Így kb két órával hamarabb haza is értem.

A keresett olaj üzem. Turistacsalogató programokkal (angolul tartanak vásárlással egybekötött kóstolót is) várják a látogatókat. A helyét a térképen 3 számmal jelöltem.

 Aranyos kis múzeumuk is van.

 A buszmegállót nem volt egyszerű megtalálni, mivel semmilyen jelzés nincs kitéve. Délidőben senkitől nem nagyon tudtam érdeklődni. Szerencsére volt egy valaki aki már várt itt a gyógyszertár előtt. tőle tudtam meg, hogy innen fog indulni (én nem készítettem itt képet ezért e guglis kép). 

 A statisztikai adatok. Mint látható bő 20 km volt a táv elég szép szintkülönbségekkel, kevesebb mint 6 óra alatt, de júliusi kánikula ide vagy oda én is meglepődtem mennyire nem voltam elfáradva.

A hét legrövidebb mégis a leggyilkosabb túrája volt. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Csak azért írtam le mégis a végkövetkeztetést, hogy akit a hely nagyon érdekel, az tanuljon belőle és ne elrettenjen, hanem egy kis finomítással, figyelmesebb tervezéssel/kivitelezéssel egy élvezetes túrát hozzon ki a lehetőségből.

Mivel a feleségemmel Benitsesből indultunk, és a nem túl sűrűn járó tömegközlekedésre alapoztunk, ezért a rendelkezésre álló időt jól be kellett osztani. A nem túl sűrű közlekedés alatt természetesen a rajt-cél és a közte lévő idő lehetőségének kihasználása szempontjából értendő. Úgy kezdődött, hogy szombati napon a 8:30-kor induló 6-os busszal bementünk Korfu városába és akkor bőven be is értünk 9:00 előtt, amikor is a távolsági (green bus) járat indul Agios Gorgios (Pagon)-ba (A Pagon fontos, mert több Agios Georgios nevű hely is van a szigeten!)

Persze azt nem kalkuláltuk bele, hogy hétfőn, hétköznap ez nem egészen lesz így, úgyhogy 9:06-kor szálltunk le a pályaudvarnál, és le is mondtunk arról, hogy a csatlakozást elérjük, inkább erre a napra már kezdünk valami mást tervezni. De ha már a távolsági busz pályaudvarnál jártunk beterveztünk egy „kötelező” programot (két betűs kitérő: W C), „ki tudja mikor lesz rá lehetőség megint” hátsó gondolat által vezérelve. Oda sem értünk a bejárathoz, amikor három busz fordult ki a pályaudvarról, amit látván azonnal feltettem a páromnak a kérdést: „Ha itt van a járatunk és még felvesz, akkor kibírod odáig?” Kibírtuk! Sőt, annyira szép volt az út, hogy igazából eszünkbe sem jutott. A buszsofőr telefonálva, beszélgetve lendületből ment, centizett, mint, ha nem arasznyi hely lett volna mind a két oldalt a falvakban. Ezért szeretem inkább a tömegközlekedést, nem kell vezessek, csak élveztem az első sorból az egészet. Na meg főszezonban nagy a dugó és parkolót is alig lehet találni a népszerű helyeken. A buszon rajtunk kívül csak ketten voltak, úgyhogy eléggé szabadon lehetett helyet választani.

A végállomáson szálltunk le ahol a sofőr kérdezte, hogy hova megyünk és mutatta is, hogy menjünk a tenger parton, arra rövidebb. A másik pár, aki a busszal jött egyből arra is indult. Mi azért beültünk egy tavernába egy szokásos frappé-víz kombóra.

Na meg az elmaradt „kétbetűs kitérő” pótlására. Örültem a sofőr útbaigazításának, mert bár a térképeken láttam a bizonytalan jelöléseket, hogy van arra is egy feljáró, de sokszor jártam úgy, hogy ezek a jelek járatlan utakat mutatnak, amit nem érdemes bevállalni.

A tengerparton helyenként lehet látni, hogy merre kell menni, de szerencsére nem lehet eltévedni, csak addig kell menni – akkor is, amikor azt gondolná az ember, hogy túl ment a célon – amíg meg nem látja a majdnem függőleges hegyoldalba a felfelé induló ösvényt. 

Visszatekintés a kiinduló pontra:

Innen már felelé:

Itt megint nem lehet eltévedni csak kapaszkodni kell felfelé amíg a nyelved a földig nem ér. Nagyon ki van taposva és nincs róla bizonytalanságot okozó leágazás. Elég sűrűn van egy-egy kis fás rész, ahol az árnyékban meg lehet pihenni, mert a tűző nap eléggé kiveszi az ember erejét.

Ahogy felérünk a csúcs közelébe, van egy elágazás, ahol egyből le lehet menni Porto Timoniba, vagy a másik úton egy kis pihenőre a pár méterre lévő tavernába.

Hát persze, hogy ez utóbbit választottuk. A kiszolgáló látván a kipihent ábrázatunkat mosolyogva kérdezte, hogy talán csak nem vizet kérek (fél literes ára 0,5 EUR, ami nagyjából ugyanennyi bármely vendéglátóhelyen). Innen aztán egyedül folytattam az utam, mivel a párom kijelentette, hogy ő bizony innen nem szenved tovább, inkább megvár, amíg visszajövök, és majd képekről megnézi merre jártam.

Hát, ha eddig nem volt ajánlott a papucsban túrázás, akkor innentől inkább úgy fogalmaznék, el se induljon, akinek nincs papucsnál komolyabb lábbelije. Meredek murvás az ösvény, amit külön nehezít, hogy gyakorlatilag nincs árnyék, ami Porto Timoni felé még csak-csak, de visszafelé már nagyon hiányzott. Na de ne szaladjunk előre. Eléggé sokan vonultunk lefelé és nagyon figyelni kellett, hogy hova lép az ember, hogy ne csússzon ki a lába alól a talaj. Ezzel párhuzamosan a táj, a látnivaló pazar, figyelmet elvonó. Amit még ki kell emelni, hogy aki napozni, fürdőzni jön akár gyalog, akár vízi taxival az hozzon magával mindent, amire igénye van, mert ott csak a tenger meg az a kis part van. Se víz, se kaja, se napozóágy, se napernyő, de még árnyékos hely sem! Sőt még langyos sör sincs. A zöld részek gyakorlatilag térdig, max. derékig érő bokrok. 

A turisták 99 %-a nem is megy tovább, de a térképen az ösvény tovább vezet egy kis kápolnához. Ezen az úton látható ez a gyönyörű csatornaszerű hely is, ráadásul nagyon közel a dupla öbölhöz, mégse nagyon jött erre senki, amikor ott voltam.

Ha már eddig eljöttem, gyorsan átvágtam a kápolnához is, de nem volt valami eget verő látványosság. A régi kápolna már gyakorlatilag megsemmisült, csak az üres falak állnak és azt is már birtokba vette a természet.

Az „új” az pedig egy földbe vájt helység, ami előtt egy kereszt van és ott jártamkor be volt zárva. Gondolom, csak különleges alkalmakkor van ott élet.

Itt már nagyon elegem volt a melegből és úgy döntöttem, hogy a dupla öböl jobboldali részével szemben lévő öbölben (ahol senki nem volt) megfürdök akár meztelenül is (fürdőrucit ugye nem vittem) hogy lehűtsem magam, de mire leértem oda a tüskés bokrok útvesztőjében addigra többen átúsztak, úgyhogy csak kis hűsölés lett belőle (persze mire befejeztem és visszaindultam a hívatlan vendégek is visszaúsztak)

Már visszafelé majdnem a dupla öbölnél jártam amikor egy oldalági ösvényen elkalandozva egy gyönyörű lagúnát találtam. Mondanom sem kell ide sem jönnek el akik erre járnak pedig ez tényleg nagyon közel van, a látvány meg pazar.

Mivel a menetrendszeri busz elérése fontos volt (3 órát kellett volna várni a következőre) indultam is gyorsan vissza, de a vissza felé út gyötrelmes volt. Tulajdonképp vízitaxival is mehettem volna (egy percig gondolkodtam is komolyan még ott lenn), mert épp akkor hozott egy csoportot és indult vissza üresen. De mivel a párom fent várt nem akartam vele kitolni, hogy egyedül jöjjön vissza a buszhoz, míg én kényelmesen hajókázom. Az út sokkal kegyetlenebb volt felfelé. Egyrészt a kápolnás rész felé tett kitérő is kivette az erőmet, másrészt dél volt, azaz a legmelegebb. 50-70 méterenként volt egy-egy nagyobb bokor. Ott behajoltam alá (jó nagy lehetett ha be kellett hajolni alá egy picike árnyékért), hogy egy kicsit a fejem árnyékba legyen, majd a megspórolt vízből vizeztem a hajam, hogy hűtsem magam, nehogy napszúrást kapjak.

Azt hittem sosem érek fel. Úgy éreztem felfelé kétszer olyan hosszú volt az út. De felértem és csak két percet ültem le egy árnyékos helyre és már indultunk is tovább, a buszt el kellett érni.

Mivel itt is az volt a vezérelv, hogy ne ugyanott menjünk vissza, mint ahol jöttünk ezért a kicsit hosszabb de kényelmesebb talajú közúton mentünk vissza Ag. Georgios-ba. Mondanom sem kell az úton is szinte végig szép a kilátás vagy van valami látnivaló. Alig hogy elindultunk az egyik kanyarban egy pékség, amit nem hagytunk ki, mert nagyon még nem is ettünk. Egyebek mellett a legjobban az az aranygaluskához hasonló kelt tésztás valami tetszett, ami ánizzsal volt ízesítve (0,5 eurocent/db). De nem volt olyan erős, mint az Ouzo, hogy tömény legyen, épp csak olyan sejtelmesen volt érezhető az ánizs jellegzetes íze. Mindet nem is bírtam megenni de ami megmaradt az még másnap is ugyanolyan friss volt, mint amikor vettük. Tovább az út mellett, az engem érdeklő öreg járműveken túl, is volt a természet szépségei mellett más érdekesség is. Egy helyi „művész” rozsdamentes acélból készített szobrai és a park ahol ezeket kiállította közvetlenül az út mellett.

Mivel jól sikerült az idővel gazdálkodni, így a biztonság kedvéért tervezett fél óra megmaradt a busz indulásig. Aztán lett az másfél óra is, mert annyit késett a busz. Bizony erre is számítani kell. Mondanom sem kell, nem örültünk neki. Főleg mert nagyon nincs mit csinálni Ag. Georgios-on. Strandolni nem akartunk, más meg nagyon nem volt a helyiségnek ezen a végén, illetve ameddig elláttunk.

Ez a túra csak 7 km-es volt, de messze ez volt a legfárasztóbb, a legkíméletlenebb.

A túráról készült térkép és statisztika:

Egy hetes ottlét idejére, amely csak 6 egész napból áll, mert az érkezés/indulás napja az igazából semmilyen nagyobb tervre nem jó, három nagyobb túra elég bevállalósnak mondható. Egyrészt ezek a túrák egyben felfedezésnek is számítanak, ami plusz nehézség, másrészt kevés a regenerálódásra az idő. Csak viszonyítás képen évente szoktam ennyit, esetleg kicsit többet túrázni, vagyis nem vagyok én sem olyan nagy "sportember".

Szóval ennek a hétnek az első túrája az 577m magasan a sziget közepén lévő Radar felkeresése.

Délelőtt kis tengerpart, egy nagy adag gyros, majd egy kis szieszta után, fél ötkor gondoltam egyet, gyorsan még egyszer átnéztem a térképet, számoltam mennyi időm van besötétedésig és úgy láttam beleférne, ha felszaladnék a Radarhoz, majd egy másik úton lejönnék.  Mivel tavaly a csúcs felé vezető út feléig egy másik túra keretében már jártam, így tudtam, hogy lesz egy kis kocsma ahol innivalót tudok venni, ezért az irataimon és egy telefonon kívül semmit nem vittem. Indulás helye most is Benitses, és a már említett és a négyes kereszteződésnél lévő kiskocsmáig a korábban leírt útvonalon (https://azenkorfum.blog.hu/2018/07/14/benitses-bol_agios_gordios-ba) mentem, ahol megint egy narancs üdítő és egy liter víz elfogyasztása után indultam tovább. Mivel a kinézett útvonal szerint a radar állomást is magán hordó csúcstól lefelé a hegy túloldalán ereszkednék le Ag. Deka nevű faluba, ezért egy vizet vittem magammal a kocsmából, amit útközben beosztva terveztem elfogyasztani a radaron túl lévő faluig, ahol megint reméltem, hogy lesz taverna, vagy kávézó.

A négyes kereszteződéstől a nyugat felé menő úton (tábla szerint Pantokrator) indultam, de nagyon hamar kb 600 m után le is tértem jobbra - a To The Monastery feliratú táblánál – és más nem lévén a közúton felcaplattam a célig. Közben végig néztem a mobilomon a Locus Map-on, hogy merre járok, mennyit tettem meg, mennyi van még, na és, hogy milyen alternatív útvonalak jöhetnek szóba majd lefelé. Mindezt csak azért, hogy elüssem az időt menetközben. Nagyon sok leírható érdekesség nem nagyon volt ezen a szakaszon. Amolyan szokásos betonút legtöbbször áthatolhatatlan dzsungellel, olajfa erdőkkel, vagy épp kerítéssel szegélyezve. Forgalom nulla, főszezonban. Nem hogy gyalog, de még járművel se nagyon jár ara senki. A csúcshoz közelítve azonban választás elé kerültem.

Menjek fel a radarhoz, vagy először a Pantokratornak nevezett részt nézzem meg, merthogy ez a tető gyakorlatilag egy kettős csúcs. A kicsit magasabb oldalon van a radar az alacsonyabbon a kápolna szerűség. Mint ilyenkor lenni szokott a rosszabb megoldást választottam, mivel először a Pantokrator felé mentem. Itt már át lehet látni a nyugati oldalra, illetve a nyugati oldalon lévő tengerre. Van itt egy eligazító tábla is, hogy céltól függően merre kell menni. És természetesen itt jöttem rá, hogy Ag. Deka felé itt kell továbbmenni.

De ha már erre jártam a radart nem akartam kihagyni, mert mindenki dicsérte az ottani kilátást, és ha már felcaplattam idáig, akkor holmi sötétedés réme nem fog egy kis kerülőtől eltántorítani. Természetesen az úton fel is mentem a lezárt kapuig.

Nem érdemes.

Inkább a kapu előtt nem sokkal lévő leágazásnál kell balra kimenni és ott van egy kilátó, ahonnan tényleg nagyon szép panoráma tárul az erre járó elé. Jobbra a kis hegy, amelynek a túl oldalán a Sissi kastély van, aztán a reptér, Korfu városa, a kikötő, és így tovább szinte az egész sziget észak felé látható. Külön megdöbbentő volt, hogy a kis falu ahová lefelé tervezem menni, annyira alatta van ennek a kilátónak, hogy szinte csak egy lépésre lévőnek tűnik csak úgy 2-300 méterrel lejjebb.

Mivel itt már a nap erősen közelített a tengerhez nem volt időm sokat nézelődni, indultam is vissza a másik csúcsocska felé ahol az eligazító tábla is volt, mert a mobil app sem tudott más utat. Az általam kinézett út jobbra vezetett és el is indultam, de kb. 100 méter után egy olyan tisztásra jutottam, amelynek nem volt kijárata. Körbe-körbe csak dzsungel és pókháló, meg gaz, amiből ragadt termés a zoknimra, meg a cipőre is. A bejárat mellett azonban volt egy templom, egy nagyon szépen gondozott udvarral, épületekkel. Nem akartam elsőre bemenni, mert azt gondoltam, mint magán területre nem illik csak úgy bemenni, de nem lévén másfelé út gondoltam csak benézek. Fényképen megmutatni nem igazán lehet, de nagyon szépen gondozott hangulatos kis kertecske volt, fehérre meszelt törzsű diófákkal. És ekkor vettem észre, hogy a kertből van egy kis kapun keresztül egy másik kijárat, amely a falu felé vezet. El is indultam és rögtön összeállt a kép, hogy a csúcson lévő kis kápolna csak jelképes, az igazi „Pantokrator” ez és ez a templom jelentős „búcsújáró” hely, azért ilyen kiépült és gondozott, amelyhez nem a kerülő úton a radar felől szokás felmenni, hanem a kertkapuban végződő és közvetlenül a faluból felvezető jól karbantartott ösvényen. Ezt felismervén bátran leindultam, de a lelkesedésem hamar alább hagyott. Már a csúcsnál gyanakodnom kellett volna, ahol egy keresztes pók a földtől kb. 6m magasságra lévő villanyvezetékről indítva a földig szövött egy háromszögű óriás hálót, hogy lesz még találkám pókokkal. Hát ezen az ösvényen volt. Pár nappal későbbi túrán, a terveimen ezért kellett menet közben változtatni és visszafordulni a fő útra nem sokkal azelőtt, hogy a „rövidítés” eredménye képen kiértem volna egy nagyobb útra, már nem tudtam tovább menni annyi volt a pók és a pókháló. Szóval itt tapasztaltam először, hogy az idei évben több a pók és a pókháló, ami miatt nem lesz végig kellemes séta az út. Úgyhogy egészen le a faluig egy botot lóbáltam magam előtt, az amúgy kiépített, vagy legalább is gondozott ösvényen, ami elég meredeken vitt le a faluhoz. Nem valami félelmetes, inkább olyan térd és boka fárasztó meredekségre kell gondolni.

Aztán amikor megpillantottam a falu szélén az első házat az tűnt fel, hogy a kertben működő szökőkút van, ami azért nem olyan sűrűn előforduló látnivaló.  A falu a szokásos. Arra kellett figyelni csak, hogy a fő úton vágjak át rajta, mert ott van taverna, ahol meg pihentem egy frappéra meg ásványvízre. 

Épp elindultam volna, amikor a munkahelyemről megtaláltak, hogy egy negyed órán át megbeszéljük a világ végét, amit csak azért említek, mert pont ez a kis idő kellett volna, hogy még világosba vissza érjek. Mivel itt elég sok út közel párhuzamosan, és egymáshoz közel fut egy darabig az elágazás után ezért némi kóválygás után megtaláltam a tervezett útvonalamat, amely egy betonút volt, és amelyen annyira nem járt senki, hogy a vége felé már az indák keresztbe majdnem összeértek.

Aztán az út végén megint egy kis búcsújáró kápolna volt, ahonnan nem lett volna messze a négyes kereszteződés, de tartottam magam ahhoz, hogy ne ugyanazon úton menjek vissza amerre jöttem ezért kinéztem egy kis hegyi utat, ami Benitses északi végéhez vezetett vissza. Erről az útról hamar kiderült, hogy csak egy ösvény, ami szintén jól járható volt, és valószínűleg az előbb látott kis templomhoz gyalogosan igyekvők használják. Igazából, ha valaki a négyes kereszteződéshez akar eljutni annak ez az út sokkal könnyebb, mert nem kell egy hegyen átkelni, hanem elég lankásan visz el ugyan oda. Ez a kis ösvény mellett van patak is, ez vezet el a Benitsesi temető mellett, a vízmű mellett és szinte végig erdőben megy, ami a melegben sem egy utolsó szempont. Este kilenc óra felé vissza is értem Benitses északi részére, de addigra épp be is sötétedett. Innen tényleg csak egy kis (5-600m) séta volt az apartman ahonnan indultam, és ami a statisztikákban már nincs benne, mert az útvonal rögzítését megállítottam.

Mennyire volt fárasztó? Mikor vissza értem az újonnan érkezett előző évről ismerős vendégekkel megittunk két sört, majd mikor ők elmentek lepihenni én mondtam a feleségemnek úgy fél tizenegy felé, hogy sétáljunk le a partra és nézzünk szét, de hiába mentünk, mert addigra már kezdett minden bezárni. 15 km folyamatos menetelés után meg voltam lepődve mennyire nem vagyok elfáradva.

 A túráról a statisztikai adatok a képeken megtalálhatóak, azokra nem térek ki.

Nincs két egyforma ember, ezért nem mindenkinek ugyanazt jelenti a nyaralás, a túrázás vagy bármi más. Ha valaki kedvet kapna, hogy ne csak, egy vagy több tengerparton napozva, vagy csak a legismertebb látványosságokat kocsival vagy tömegközlekedéssel gyorsan letudjon, hanem esetleg kicsit bevállalósabb gyalogtúrával gazdagítsa tapasztalatait, azoknak néhány a nehézség, körülmény felmérésére szolgáló információ.

Talán a legfontosabb, hogy legyünk tisztában a saját képességeinkkel, lehetőségeinkkel. Betegen, nem megfelelő edzettséggel/fizikai felkészültséggel, nem megfelelő felszereltséggel, és nem megfelelő előkészítéssel nem ajánlatos belevágni, nem hogy Korfun de máshol sem a túrázásba.

A betegségre nem térek ki, azt mindenkinek magának kell tudnia. Az edzettség/fizikai felkészültségről is csak annyit, hogy sajnos tapasztaltam már, hogy volt aki többet gondolt magáról, pedig nem volt komoly a kihívás.

Semmilyen speciális felszerelésre különösképpen nincs szükség. Egy normális cipő, folyadék (nem cukros ital, illetve az csak kiegészítőnek, lehetőleg mentes víz legyen a fő folyadék) és olyan ruházat, amiben nem égünk le (mert azért tűz a nap), és ami egyben az esetleges szűkebb ösvényen véd a növényzet "simogatásától" is.

A mai világban egy jobbacska telefon is elkél. Egyrészt baj esetén segítséget lehet hívni, másrészt elfogadható fényképeket tud készíteni (leginkább emiatt kell jobbacska legyen), harmadrészt a GPS-es tájékozódásban segít. Tájékozódni a google maps is elég lehet, de aki komolyabbat akar (ahol útvonalat lehet menteni, statisztikát készíteni stb.) azoknak valamilyen app letöltését javasolom. Én a Locus map-ot használom. Neten lehet róla részletes leírást találni. A netes kapcsolat ma már nem gond és nem is drága, de fontos a szigeten a kiválasztott görög szolgáltatóra lekorlátozni, mert képes automatikusan az albánra átállni, aminek a használata viszont nagyon-nagyon sokba fog kerülni.

Ha valaki évente 2-4-szer 10-15 km vagy hosszabb túrát a hegyekben végigmegy gond nélkül, annak ez sem lesz gond. A meleg is inkább csak a kedvét próbálja venni az embernek, de én nem tartom annyira vészesnek. Ha pedig nem főszezonban megy az ember, akkor még az sem akkora gond. Azt is figyelembe kell venni, hogy nem mindegy hogy nagyobb csoportban vagy egyedül (vagy kis csoportban) megy az ember, mert nem ugyanúgy fárad. A nagyobb csoportos túrák, akár fárasztóbbak is lehetnek, mert sokat számít ha valaki nem a saját ritmusát tudja menni.

Végül a kiválasztandó célpont és a hozzá vezető út, amiről csak annyit, hogy célnak valami ismertebb helyet célszerű választani és az oda vezető út egyediségével kiszínezni. Azaz nem fő útvonalon és lehetőség szerint félre eső kilátók és falvak közbeiktatásával, amit jó előre "végig lehet járni" a google térképen monitor előtt, bár nem kell meglepődni ha a valóság kicsit más lesz, mert a google 6-8-10 éves képeket tartalmaz.

Korfu egy gyönyörű sziget, és vannak akiknek egyszer is elég és vannak akik nem tudnak elszakadni tőle. Mivel én inkább ez utóbbiak közé tartozom, ezért abban a reményben, hogy lesz még számtalan alkalmam eljutni oda és egy olyan oldaláról is megismernem amelyet a legtöbb turista nem szokott keresni. És ha már megismertem akkor a tapasztalataim meg is osztom, hát ha van még olyan "elvetemült" mint én akinek hasznos lehet, vagy a bejegyzésem alapján kap kedvet, hogy kipróbáljon egy alternatív időtöltést egy olyan helyen, ahol azért a tengerpart az úr. 

A fentiekből következik, hogy ez nem egy naponta új bejegyzésekkel jelentkező blog lesz, illetve olyan általános dolgokról, mint az, hogy hogy s mint lehet a szigetre eljutni és hasonlók, nem fogok írni.

 Jómagam nem vagyok az a kifekszemegyhétreanapernyőalá típus, sőt lubickolni sem annyira szeretek, mert nekem 30 fok felett kezdődne a kibírható tengervíz, ezért mindig kell valamilyen alternatív program, amivel végül ki tudom tölteni az időt az én értékrendem szerint hasznosan. Mindenki mást és mást tart hasznosnak, jónak egy szabi alatt. Van aki szerint az a jó ha tartalmasan, mozgalmasan tölti el a pihenését, van aki szerint attól pihenés, hogy egy hétig csak napozik. Én vegyítem a kettőt, de inkább a mozgalmas verzió felé eltolva. Régebben már többször voltam Korfun és voltam már szervezetten és egyénileg bérelt autóval a szigeten széltében hosszában, azaz tudtam kb mire számítsak azt találtam ki, hogy gyalogosra veszem a figurát. Aki ismeri Korfut az tudja, hogy a keleti rész az a csendesebb sekélyebb, de kavicsos part, míg a nyugati rész az a nagyhullámos homokos part (kivétel a zártabb öblök). A mi szállásunk, a sziget déli keskenyebb részén, a keleti parton, Benitsesben volt, és adta magát, hogy légvonalban kb. 7-8 km széles sziget ezen részén akár gyalog is van esély átjutni egy kis strandolásra.

Ma már a telefonokon gyakorlatilag alap az internet és a GPS is, így nem nehéz térképen kinézni a szóba jöhető útvonalat, de nem árt az óvatosság, mert még a google maps is tud "érdekes" utakat. Amit még tudni kell, hogy azt tapasztaltam, hogy bár nagyobb részt hegyekből áll a sziget, de kis mérete miatt sok telek de még erdőrész is kerítéssel van védve, vagy annyira gondozatlan, hogy a szederindás, gazos, nádas! (igen még fenn a hegyekben is áthatolhatatlan náderdőket lehet találni) dzsumbujon nem lehet áthatolni, rövidíteni. Többnyire marad az úton való közlekedés, kivéve amikor jelölve van egy kis táblával (goats trail), hogy van egy ösvény de csak ennyi, sem az, hogy hova, sem semmi. Kéktúra jelzésekre ne számítsunk, a kitaposott részen kell menni, oszt jónapot. 

A térképen a piros pöttyök mutatják a tervezett utat. A feketék a ténylegesen bejárt részt.

A térképen számokkal jelöltem azokat a részeket amelyhez valamilyen leírás tartozik.Az 1 ponttól a szállástól indultam és egy este terepszemle keretében eljutottam a 7 pontig. Akkor a 3. ponttól induló rövidítést kihagytam (visszafordultam), illetve a 4. ponttól az 5. pontig a fekete pöttyös rövidítésen mentem fel Dafnata faluig (ott is volt ahogy kiértem az útra balra egy vendéglőszerűség, azaz innivalót lehetett venni) és onnan le az úton az 5. pontig és tovább. 

A 2. pontig hamar el lehet jutni. Ott választani lehet, hogy az általam nem nem jelölt szerpentines hosszabb úton megy tovább valaki (tábla szerint Stavros felé), vagy rövidít (erre nem mutatja semmi hova visz az út).

 Aki a hosszabb szerpentines utat választja az ilyen szép sziklák mellett halad el. A képen jól látszik miért nem lehet az utat elhagyva rövidíteni.

 Nagyon hamar mintegy 150-200 méter után el is értem a 3 ponthoz ahol egy táblácska jelzi, hogy ott biz valami van.

Ehhez a kolostorhoz vezet az út ami mellett elhaladva

Egy hűs és iható vizű forráshoz jutunk, és ahonnan indul egy ösvény az erdőbe

ami felvisz a korábban elhagyott útra.

Itt tovább haladva az úton a 4. pontnál van balra a már említett ösvény. HA nem térünk le rá, akkor kb 50 méterre lesz baloldalt egy telek amit magas 3 méter magas drótkerítés övez, és több mérges kutya jelzi hogy jó úton haladsz. Egyébként nem sok helyen van kutya, talán ezért is maradt ez meg bennem annyira. 

Ahogy haladunk fel le lehet látni Benitses-re, majd 

Parama-ra is

Az ugatós kutyákat alig elhagyva hamar beértem Loukata nevű kis faluba ahol néhány kanyar után a 6. pontnál egy kis templom mellett halad el a szerpentines út amely templom zsebkendőnyi (talán még a templom épületénél sem nagyobb) udvarán van a falu temetője

A templom után rögtön a 7. ponthoz értem ahol egy kis 50 méteres kitérővel egy hangulatos kiskocsmához értem. Érdemes itt tartani egy 10 perces pihenőt, és inni valami frissítőt, mert nagyon hangulatos kis hely.

 Nem nehéz kitalálni, hogy

 jobbról, Stavros felől jöttem és balra (to Pantokrator) felé kell továbbmenni.

A 8. pontról nem készítettem képet, de az igazán érdekes rész itt kezdődik, mert addig ahogy haladtam az úton kerestem egy leágazást, de majdnem elmentem mellette annyira jellegtelen szekérút volt, és hát a térképen jelzett úttól én komolyabb kinézetet vártam el. Szerencsére azonban, bár nem volt túl bizalom gerjesztő de ez volt a helyes út. Helyenként kézzel kellett széthajtani a tüskés ágakat annyira beszűkült. Aztán újra jobb lett, de látszott, hogy ez az út bizony nemhogy autóval, de még quaddal sem járható és nem is járják.

 Itt már egészen normális ösvénnyé terebélyesedett.

Aztán elértem a 9. ponthoz ahol megtréfált a térkép, mert újra murvás/betonozott  lett az út, de mivel az egyik irány úgy tűnt, hogy teljesen visszafordít oda ahonnan jöttem, én azt az ágat választottam, ami toronyiránt jónak tűnt.  Na ezért nem mentem a 12. pontig a legrövidebb úton, hanem a fekete pöttyökkel jelzett "rövidítésen", amire kb akkor jöttem rá, amikor már mindegy volt, hogy visszafordulok, vagy erre megyek. Végül is nem bántam meg a kerülőt mert gyönyörű út volt. Valahol a 10. pontnál volt ez a patak

aminek medrében a víz műanyag csövekben folyt. 

Vagy ez a kaktusz

És ami a legnegatívabb volt

szinte végig az úton százával a sörétes vadászhüvelyek. Nem elég, hogy egy helyből mészárolják szerencsétlen jószágokat, még arra is lusták, hogy a szemetet eltakarítsák maguk után. 

Pedig gyönyörű az olajfa erdő. Folyamatosan zúg a kabócák kórusa. Zsong az ember feje mégsem idegesítő, nem lehet megunni.

 Errefelé nincsenek házak. Legfeljebb az olajbogyó szüretelés idején használt bódék. Mondjuk nem túl esztétikusak, de ...

A 12 ponthoz érve újra megjelennek a civilizáció jele, házak, egy-egy autó, jobb út. Innen már el sem lehet tévedni. Ahogy felér az ember a forgalmas útra (emiatt már ritkábban is pöttyöztem) rövid időn belül meg is látja a 13. pont környékén a cél felett épült rózsaszín apartmanokat

a fénykép nem adja vissza a látványt,

és nem sokára elérjük Agios Gordios-t a célt (14. pont), ahol a zöld busz is megáll. 

A túra összességében nem nehéz. A "felesleges" (fényképezés, iszogatás a kocsmában és hasonlók) megállásokat nem számítva az 5. pontig kb. 40 perc alatt el lehet jutni, de az egész útnak ez a legmeredekebb és legfárasztóbb szakasza. Főleg azért mert szinte végig meredek és felfelé kell menni. Amikor ezen túl voltam akkor már könnyed séta volt az egész. Na jó. Itt ott volt még néhány rövid szakasz amikor felfele kellett menni, de az már semmi. A teljes utat 2 óra 45 perc alatt tettem meg kitérővel, út kereséssel és fényképezős megállóval együtt.

Én egy átlagos meleg reggel 7 órakor indultam és fél liter vizet nem ittam meg (a kocsmák ilyen korán még nincsenek nyitva erre számítani kell!), elfáradni sem fáradtam el. Az összút kb. 11 km volt a kerülővel együtt, vagyis aki szokott hegyekbe túrázni annak ez egy könnyű túra. Érdemes kipróbálni.